Chef néni

Nos, a fiúknak jár a kényesztetés, így egy nagyon egyszerű kis desszertet készítettem nekik, mert hát nekem is jár szabadság alatt a pihenés, senki ne várjon tőlem különleges tortákat és egyebeket.

S lőn, visszatértem. Kulcson, egy Dunára néző házikóban múlatom az időt egy zenekar, nos, hogy is mondjuk, házi szakácsaként? :)

Vasárnap kis evés-ivást rendeztünk a barátainknak. Készítettem indiai joghurtos csirkét, de mivel ezzel kapcsolatban csak annyit tudnék megosztani, hogy miként ne csináljuk, inkább ugorjunk a másik kajára, nevezetesen a rakott pennére.

Épp most fejeztem be a Svejk olvasását, amelyben van egy érdekes értekezés a háborús "szakácsművészetről". Nos, ez nem túl étvágygerjesztő, de legalább cáfolom, hogy a kolisok bármit megesznek. Nem, a katonák esznek meg bármit... Mindenesetre, ha bárkinek vannak hasonló jellegű élményei, örülnék, ha megosztaná...

Még egy kicsit megragadnék a kollégiumi étkeknél, mert azért nem egy pozitívum is elmondható ezekről:

• Könnyen és viszonylag gyorsan elkészíthetők.

• Az összetevők jelentős része általában szabadon helyettesíthető annak függvényében, hogy mi van otthon, mi van másnak és mire van pénz.

• Jellemzően olcsó kajáról van szó, ami azért - ha odafigyelünk - akár még finom is lehet.
• Többnyire mindenki szereti, leszámítva persze a finnyásokat és a vegetáriánusokat. Előbbiek azonban ritkán kolisok.

Kollégiumban könnyű sikereket elérni, bármit is főzzön az ember. Kaja legyen, 'oszt' jól van. (Meg sör legyen, azt meg megfőzi a Borsodi Sörgyár, szintén nem kevés sikerrel.) Amikor először kérik el tőled valaminek a receptjét, az viszont már jelent valamit. Az a nagy pillanat. Hogy most akkor én tényleg valami olyan überszuperfenomenális cuccot kotyvasztottam, hogy tutira még a padlóra kicseppent részekre is boldogan vetnék rá magukat a hívők. Na jó, tulajdonképpen egy egyszerű francia hagymalevesről volt szó.

Hmm, nem is tudom, mi volt az első, pedig az elsőt ugye senki nem felejti. Bár ez talán a kajára annyira nem biztos. Ha tippelnem kellene, akkor a bundás kenyér, mint általában az emberek favoritja. A bundás kenyeret nem szeretem, ha 'ázott', így csak 'ipphogy' belemártom a majorannás tojásba, majd bele az olajba. Viszont, hogy mégis megfelelően tojásos legyen, második réteget is kap, természetesen ezt már a serpenyőben.

Egészen gyerekkorom óta érdekel a sütés-főzés. Persze a kezdetekkor mindez a só-liszt gyurmázásban nyilvánult meg, aztán az alapanyagokat továbbfejlesztettem (illetve megtanultam olvasni), így szépen eljutottam addig, hogy édesanyám Horváth Ilona szakácskönyvét (kinek nem volt ilyen?) felfedezve elkészítettem az első sütiket a barátnőmmel. (Amúgy már letölthető változatban is megtalálható a neten, hiába, fejlődik a világ.)